A gyár történetének legjelentősebb szakasza Istványi Ferenc idejére tehető. 1860-1902 között az üzem bérlőjeként és keramikusaként az ő nevéhez fűződött a művészi színvonal emelése és számos technikai újítás bevezetése.
A gyár termékeit először Istványi idejében jelölték védjeggyel: e korai gyártmányokon a hely fenyveseire utaló fenyő rajza és a Hollóháza 1831″ felirat szerepel. A századforduló tájékán a pécsi Zsolnay-gyár nemzetközi hatása Hollóházán is érezhető volt: ekkor lett általános az étkészleteken az aranyozás.
Az első világháború utáni évtizedek gyakori tulajdonosváltása nem kedvezett sem a gyárnak, sem a termékek műszaki és művészi kivitelezésének. A korábbi színvonalat csak az új vezető, zakmáry Károly idején 1939-ben érték el. Irányítása alatt a gyár visszatért a századvégi sikereket hozó magyaros ornamentika alkalmazásához.
A második világháborúban súlyos károkat szenvedett gyárat 1948-ban államosították, majd helyreállították. Az új korszak azonban új profillal köszöntött be. Az első 5 éves tervidőszakban dísztárgyak helyett Hollóháza is porcelánszigetelőket gyártott. A 60-as években a FOV (Finomkerámiai Országos Vállalat) része lett. A gyár sorsa ennek következtében majdnem megpecsételődött, a rossz állapotban lévő épületek miatt a FOV felújítás helyett lebontást tervezett. A hír Hollóházán hatalmas felháborodást keltett, ennek következtében a FOV gyökeresen megváltoztatta a véleményét és a teljes rekonstrukció mellett döntött.
A hollóházi porcelán ma már a világ minden táján megtalálható, id. George Bush ebédlőjében éppúgy, mint a Vatikán gyűjteményében.
